Logó Versenynaptárak
×

2025.01.11. Kadet B Szombat

2025. 01. 14.

.

 
Csapatunk a Regionális Bajnokságban a NYÍKSE csapata ellen lépett pályára. Az eredetileg kiírt helyszín csütörtökön módosult, így a Zrínyi Gimnázium tornatermében játszottuk le a mérkőzést. A betegségek lányainkat sem kerülték el, a vírus volt az erősebb! 🤒Akik tudták vállalni a játékot azok zömében serdülő korú zsiráf lánykák voltak akik tömegben és keménységben az erősebb ellenfél ellen nehezen lendültek játékba.
Dícséret illeti a mérkőzésen megjelenteket, ha az elejétől fel tudjuk venni azt a harciasságot ami a végén megvolt a következő mérkőzéseken biztosan hasznunkra válik💪 Voltak indulásból kosaraink, jó ütemű betörések és középtávoli dobások. 🏀A védekezésen és a passzokon pontosítunk, de ennek a csapatnak épp arra van szüksége amiért szombaton is játszottunk, hogy játszanak minél többet és ezzel is javulnak majd ezek a hibák.
A serdülőink a saját korosztályukba az itt tapasztaltakat alkalmazva, minél jobb eredményr érjenek el a Kiemelt Bajnokság legjobb 20 csapata közt!🎉
 
 
 
Eredmény:
 
NYÍKSE U16 - Zsiráfok Kosársuli/B
68 - 66
 

Korábbi bejegyzések